hétfő, május 14, 2012



Esélyek egyenlȍsége vagy esély az egyenlȍséghez? I.


Elérkeztem az utolsó témahét feldolgozásához, melyet már alig vártam, hogy elkezdhessek. Virányi Anita tanárnȍ elȍadása után, úgy érzem sokkal könnyebb lesz értelmeznem és feldolgoznom ezt az érzékeny témát. Annak viszont örülök, hogy nem az egész fogyatékossággal és hátrányos helyzettel kapcsolatban kérik a blogbejegyzést, hanem az információs társadalomra és a digitális eszközökre fókuszálva.  

Az elektronikus szolgáltatások fontos célcsoportjai a fogyatékkal élȍ és a hátrányos helyzetben élȍ emberek. Az ITT /Információs Társadalom Technológiái/ sokat tesznek azért, hogy segítsék, megkönnyítsék a rászorulók mindennapjait. A probléma ott kezdȍdik, hogy sok ember  nem tudja kezelni megfelelȍen és hatékonyan az IT /Információs Technológia/ eszközeit, ehhez pedig komoly és felkészült segìtségre /oktatásra/ van szükségük. Meglepȍen olvasom, hogy a számítógép és a világháló alig foglal helyet a fogyatékkal élȍk életében, valamint kevés azon fogyatékosok száma, akik intenzíven használják az online és virtuális eszközöket, szolgáltatásokat és forrásokat. 

Úgy gondolom, a 21. század elején járva az információs társadalom a fogyatékkal élȍk számára új kitörési pontokat és esélyegyenlȍséget támogató oktatási programokat fejleszt ki. Ezek a programok azért is nagyon fontosak, mert az enyhén fogyatékos fiatalok és idȍsebbek sikeres integrálásával kettȍs nyereséggel számolhat a társadalom. 

A boldogabb és sikeresebb élet hozzásegítéséhez feltétlenül szükséges a kulcskompetenciák fejlesztése, gyermek és fiatal korban egyaránt. Olvasatom alapján az enyhe értelmi fogyatékosság ma még nem egyértelműen tisztázott kategória, de úgy gondolom, hogy ennek a kategóriának fontos szerepet kell adni mind az integratív (ép és a fogyatékos gyermekek együttnevelése), mind az inkluzív (az ép és a fogyatékos gyermekek nevelési eszményeinek egyenértékűsége) pedagógiában. Feltételezésem, hogy az enyhe értelmi fogyatékos gyermek nem biztos, hogy enyhe szellemi fogyatékos, gondolom a két fogalom között a gyógypedagógia és a többi társtudományok különbséget tesznek. Sajnos nem áll rendelkezésemre elegendȍ idȍ ahhoz, hogy bȍvebben betekintést szerezzek ezzel kapcsolatban, de az andragógiában mindenképpen komoly szerepet kap a fogyatékkal élȍk megsegìtése, támogatása.  

Röviden kitérnék arra a problémára, hogy két héttel ezelȍtt végeztem egy empirikus cigány kutatást /egy szabadon választható kurzus keretében/ és azzal a szomorú ténnyel szembesültem, hogy azért iratják be az ártatlan és kiszolgáltatott gyermekeket a speciális iskolába, mert a családnak nincs pénze minden nap buszra a város és a falu között (4km). Képes pár kilométer megbélyegezni egy egészséges gyereket, ahonnan alig-alig van visszaút. Szívvel –lélekkel azon vagyok, hogy az ilyen halmozottan hátrányos helyzetben élȍ gyermekeket felzárkóztatva a helyes szocializáció útjára irányìtsák a szakemberek.

Az enyhén értelmi, illetve szellemi fogyatékos felnȍtt ember integrált oktatása, hogy hoz –e érdemben eredményt, azt sajnos nem tudom, hisz a gyermek-és felnȍttkor között lényeges tanulási különbségek figyelhetȍk meg. Ha a felnȍtt évtizedeken keresztül nem részesült gyógypedagógiai kezelésben, vagy más személyiségfejlesztȍ programban, vagy akár csak az élet nem segìtette hozzá a társadalomba való beilleszkedéshez, akkor azt hiszem, a késȍbbi életútja során sem várható pozitív változás.

Megnéztem a wikipédiában, hogy Albert Einstein miért volt fogyatékos. Olyan forrásokat találtam, miszerint autista volt, diszlexiás, stb. Tovább kutattam az autizmus megismerése felé és találkoztam Daniel Tammet nevével, aki egy brit autista számolóművész és nyelvzseni, tíz nyelven beszél, képes volt egy hét alatt megtanulni izlandiul. Minden erőfeszítés nélkül képes 30 jegyű számokkal műveleteket végezni, és sok rekordot döntött meg azzal, hogy emlékezetből sorolt számokat.

Albert Einstein az autista zseni Forrás: http://bit.ly/JzxInx
Miért fogyatékos egy autista, amikor zseniális képességekkel rendelkezik? :) Megfogalmazódott bennem az a kérdés, hogy csak azért mert nem olyan szimmetrikus, esztétikus a külseje mint egy átlag embernek és másképen működik az idegpályája akkor már fogyatékos? Szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy Daniel Tammet miért fogyatékos az autizmusával, amikor fizikailag és szellemileg rendben van… Ahogy a youtube-on néztem, egyáltalán nem tűnt fogyatékosnak…Megjegyzem, hogy ezek a gondolatok elsȍ impressziókból születnek és természetesen, ha mélyebbre mennék a témában találnék olyan meghatározásokat, melyek egyértelműen fogyatékosságnak tartják az autizmust.

Korábban nem tudtam, hogy Albert Einstein autista volt, vagyis pontosabban autista zseni. Belepillantva életébe, munkásságába találtam egy számomra nagyon igaz mondását: “Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, a hangzavarban a harmóniát. A nehézségek közt mindig ott van a lehetőség.”

Ėrdekes információnak véltem és gondoltam megosztom a kedves olvasókkal. (M. Nádasi Mária: Oktatási módszerek c. tanulmányából) A táblázat bal oldalán oktatási módszereket látunk, melyekkel szinte mindenkit mindenre meglehet tanítani.


Így lehet mindenkinek mindent megtanìtani
változatosabb az óra
a differenciálást segíti

a tanítónak ez term.

a gyerekek
szeretik
össz.
frontális munka
239
1
1
62
7
310
csoportmunka
6
183
175
6
127
497
páros munka
8
129
70
6
141
354
tanulópár
7
58
70
8
96
296
részben egyénre
szabott munka
34
48
197
18
48
345
teljesen egyénre
szabott munka
41
37
188
75
28
369
rétegmunka
34
101
133
18
17
303
forrás: http://bit.ly/JsBaAKt

Ėppen arra gondoltam, hogy a fogyatékos gyermekek és felnȍttek oktatásában  mennyire van jelen a flow-élmény szerepe? Vannak-e olyan speciális oktatási módszerek, melyek hozzásegìtik a sérülteket a flow minél gyakoribb megtapasztalásához, ezáltal elȍhívva a hatékonyabb tanulási folyamatokat?

Ùgy gondolom, hogy az informatikai eszközök és szolgáltatások fejlesztése az egyik legmeghatározóbb terület a fogyatékosság és a hátrányos helyzet javítására. Az információs társadalomban olyan felzárkóztatáshoz segìtȍ programok születnek, melyek megkönnyítik a rászorulók mindennapjait. 

A technikai eszközök, softverek és a különbözȍ kommunikációs programok célja, hogy a speciális segítséget igénylő fiatalok és idȍsek ezen források segítségével aktív tagjai lehessenek a társadalomnak, ne érezzék magukat kirekesztve. Olyan digitális eszköz kifejlesztésérȍl olvastam a napokban amely a számítógép vezérlésére nem az egeret, hanem a szem mozgását követȍ kamera által valósulna meg a navigáció.
A web akadálymentesítésével kapcsolatban találtam egy forrást a neten /Web Akadálymentesítési Útmutató 2.0/ mely széleskörű ajánlásokat fogalmaz meg a webtartalom minél könnyebb eléréséhez. Böngészve a honlapon nem láttam feltüntetve a gyengénlátók számára is olvasható lehetȍséget, lehet nem vettem észre.
 
Egy zseniális idézettel búcsúzom Albert Einstentȍl: “Törődés az emberiséggel és annak sorsával – ez álljon az érdeklődése középpontjában minden technikai erőfeszítésnek.” Itt talán még nem is hitte volna azt, hogy a 21. század elején járva pont a gazdag technikai fejlȍdésnek köszönhetȍen mennyire pozitívan befolyásolja majd az emberi törȍdést.

Felhasznált irodalom:

  • http://bit.ly/JzxInx
  • http://slidesha.re/JaQIvY
  • http://bit.ly/MbwBgO
  • http://bit.ly/d0GSci 
  • http://bit.ly/rMX50C
  • http://bit.ly/JsBaAKt
  • http://bit.ly/KjZfL0
  • http://bit.ly/KCVtk

vasárnap, május 13, 2012




Nyílt oktatási formák a felnȍttképzésben. Felnȍttképzési  jó gyakorlatok online és virtuális környezetben II.

Közeledve a kurzus végéhez egyre érdekesebb témák tárulnak felém, melyeknek nagyon is örülök, így legalább alkalmat adva egy kis ismeretanyag bȍvítésre. 
Holovitz Szandra elȍadása és prezentációja a nyílt oktatás rejtelmeibe kalauzol, ahol megismerkedhettem a nyílt oktatás céljával, tartalmával és egyéb fontos ismeretekkel. Falus Iván, aki a szabályozáselméleti stratégiákat jellemzi a Didaktika c. könyvében, többek között kitér a nyílt oktatási forma bemutatására is.

Célja a tanulóban rejtȍzȍ képességek fejlesztése és felszínre hozatala. Tanulóközpontú oktatási formáról van szó, ahol a tanuló aktìv szerepet vállal a tanulás menedzselésében, sȍt még a tevékenységek kiválasztásában is. Az eszközrendszer szempontjából, kutatásra és fejlesztésre egyre változatosabb tartalmakat használnak. A másik sajátossága a nyìlt oktatási formának, hogy a különböző életkorú tanulók közösen, együtt tanulhatnak. Az értékelés folyamatában a tanárok diagnosztikus értékelési eljárást alkalmaznak, ahol a tanárok részletes információkat szereznek arról, hogy a tanulók milyen feltételekkel kezdik a nevelés-oktatás adott szakaszát, megfelelnek-e az elvárásoknak, melyek azok a területek, ahol lemaradást tapasztal a tanár és melyek azok a tudástartalmak ahol kiemelkedő szinttel rendelkeznek a tanulók. A diagnosztikus értékelés esetében megállapítható a diák helyzetfeltárása, az, hogy hol tart. 

Szó esett a lemorzsolódás problémájáról és annak visszaszorításáról is. Az europa.eu honlapját olvasgatva találtam egy számomra hasznos cikket, melynek cìme: "Az iskolai lemorzsolódás visszaszorítása." Az Unióban 2020-re várhatóan 10% alá csökken majd az iskolából lemorzsolódó diákok száma. Az EU-s tagállamok közül kb. 6 millió diák marad ki az iskolából, sajnos ezek a fiatalok sokkal nagyobb eséllyel válnak munkanélkülivé, szegénnyé vagy más módon kirekesztetté. Az iskolai lemorzsolódás felszámolására kidolgozott Uniós tervet a felhasznált szakirodalomban rögzítem, melynek fȍ célja a lemorzsolódás 10% alá csökkentése. A stratégiai tervben olyan prevenciós programok szerepelnek, melyek az egész oktatási rendszerre markáns változásokat hozhatnak és visszaszorìtják a lemorzsolódást kiváltó okokat. Többek között szerepet kap a második esély iskoláihoz való csatlakozás is, ahol az érdeklȍdȍ felnȍttek újra bekapcsolódhatnak az oktatás kìnálta széles lehetȍségekhez. A terv három fȍ területének részletes kifejtését szintén a dokumentumban olvashatjuk. 

Forrás: http://bit.ly/KjfA3E

Holovitz Szandra   elȍadásában többek között szó esett az adaptivitás szerepérȍl az oktatásban, melynek fȍ jellemzȍi a tanuló középpontba való helyezése, csoportos konszenzuson alapuló kooperáció, a tanulók motiválásának és aktivizálásának kidolgozása, a változatos eszközök, fȍleg a digitális források és szolgáltatások megismertetése a tanulókkal. 

Az adaptivitásról szerettem volna bȍvebb információkat megismerni, ìgy tovább haladva a "Célközpontú stratégiák az oktatásban" c. internetes forrást használtam fel ismereteim bȍvítésére. Az adaptivitás alapfelvetése, hogy az egyes tanulók tanulási képességei, adottságai egymástól eltérőek, minden tanuló más és már háttértudással, tudáskészlettel rendelkezik, melyet a tanárok/oktatók a diagnosztikus értékeléssel határoznak meg.  A különbségek eltérő tanulási környezetet, eltérő tanítási eljárásokat igényelnek. A tanulás során fel kell tárni a tanulók jellemzőit, és ezeknek megfelelően kell megszervezni számukra az oktatást. Az adaptivitás az egymástól eltérő tanulási eljárásokat teszi lehetővé.


Az elȍadó kitért az inspirátori szerep nehézségeire, melyet bevallása szerint nem volt könnyű feladat tökéletesen mindent teljesíteni. Ėn ebbȍl semmit sem vettem észre, meghallgattam az elȍadást, elolvastam a slideokat  és ìrom a blogomat. Tudom  milyen nehéz család mellett, munka mellett tanulni egy erȍs felsȍoktatási intézményben. Fülöp Viki, kedves csoporttársam blogbejegyzését olvasva a nyílt oktatásról megemlíti azt, hogy "mi lett volna, ha senki nem jelentkezik a konnektivista kurzusba?" Azt hiszem az történt volna, hogy mindenki a szóbeli alternatívára készült volna fel a lehetȍ legjobban. Tudomásom szerint vannak olyan egyetemek, ahol a negyedét nem követelik meg a hallgatóktól. Cseppet sem bánom, hogy ennyire meg kellett küzdenem a kreditekért. Ezeket az elméleti ismereteket elȍbb-utóbb hasznosítani fogjuk a gyakorlatban is, a digitális tolltartó tartalmától kezdve a fogyatékkal élȍk megsegítésén át a konnektivista tanulásmódszertanig. Most visszakanyarodok még egy pár charakter erejéig az eredeti téma további feldolgozásához. 
Szandra elȍadásában hallhatunk a facebook egyik szolgáltatásáról a badoo-ról. Ezzel kapcsolatban csak annyit szeretnék röviden reflektálni, hogy eleinte levélszemétnek hittem, aztán regisztráltam, de nem foglalkoztatott különösképpen. Az eddigi ismereteim szerint ez egy olyan közösségi szìntér, ahol új ismeretségek alakulhatnak ki a lakóhelyünk környékérȍl. Ezen az oldalon lehetȍség nyílik cseverészni, flörtölni, ismerkedni, stb. Az inspirátor ajánlására lehet újra szemügyre veszem és feltárom ennek a kedvesnek tűnȍ webkettes eszköz részleteit. 
A nyílt oktatásban milyen kooperatív eszközöket különböztetünk meg? A wikipédia oldalán találtam pár információt, melyet megosztok a kedves olvasóval. A tartalom pedagógiai kooperatìv eszközöket mutat be, de azt hiszem egy-két módszer a felnȍttoktatás keretein belül is megállná a helyét.

·     Diákkvartett – A tanulók spontán együtt-tanulásának, együttgondolkodásának csoporton belüli eszköze. A csoporttagok egy feladat kapcsán közösen gondolkodnak a megoldásokon, közösen jegyzetelnek, majd ellenőrizik, hogy mindenki számára világos-e a közösen talált megoldás.
·        Szóforgó és ablak  - A szóforgó olyan csoporton belüli eszköz, amely az egyenlő esélyű részvételt biztosítja a munkában. Célszerű kezdetben egy-egy szereplőre bízni a szóforgó működtetését, hogy az irányított gyakorlással a csoportban természetessé váljon: mindenki hozzászól a témához, kérdez, válaszol, vagyis kommunikál a többiekkel.
·   Csoportforgó - Egyenlő esélyű megnyilatkozás a közös tanulás során. A csoportfogó olyan csoportok közötti eszköz, amely egyenlő esélyű megnyilatkozást tesz lehetővé a csoportok között. A módszernek köszönhetően a csoportok sorban, egymás után, azonos időben, formában nyilatkoznak meg.
·         Csoportmozaik  - A csoportmozaik olyan kiscsoporton belüli módszer, amelynek lényege, hogy a tartalmi forrásokat (tananyag, könyvek, jegyzetek, tanulási segédeszközök stb.) mint egy egész témához tartozó részegységek, a csoporton belül szétosztva jutnak el a csoporttagokhoz. Vagyis úgy kell az együtt-tanuló kiscsoportoknak csoporton belül összerakniuk a rendelkezésükre álló anyagokat, mint a mozaik részeit. Jut eszembe, hogy ilyen hasonló feladattal találkoztam a távoktatás, e-learning kurzuson belül, amikor egy feladatot 6 kiscsoportra bontva kellett megoldani a csoporttagoknak. Minden kiscsoport egy-egy részmozaikot dolgozott fel.  

Felhasznált források: 

  • http://bit.ly/IRvNYY
  • http://bit.ly/JQVuub 
  • http://bit.ly/mx1OrR
  • http://scr.bi/J7202e 
  • http://slidesha.re/KAv2Xv

hétfő, május 07, 2012

Tanulói szerep és tanulói stratégiák távoktatási környezetben - Tanulásmódszertani segédlet célja, feladata és felépítése

A tanulói szerep és tanulási stratégiák távoktatási környezetben

Távoktatás és eLearning kurzusunk egyik témája a Tanulói szerep és tanulási stratégiák a távoktatási környezetben. Andragógusként bennem fölveti azt a kérdést, hogy hogyan is áthatja egy laikus, milyen képzettársításokat szülnek a következő kifejezések:
  • távoktatás
  • e-learning
  • tanulói szerep
  • tanulási stratégiák.
Úgy vélem, ha valakiben megfogalmazódik az igény és eljut addig a pontig, hogy tanulni szeretne, már eleve nyitott, feltehetően befogadó a módszerek iránt is, vélhetően úgy gondolja, hogy a javasolt tanulási/tanítási módszerhez értenek az oktatás szervezői, tehát
bizakodva, kíváncsisággal kezd hozzá távoktatási környezetben, vagy eLearning rendszerben tanulni.

Felnőttkorban talán problémát a tanulói szereppel való azonosulás okozhat, és a felhalmozott tanulási tapasztalatok. Pozitív tapasztalatok esetén -  rendelkezik már egy jól bevált tanulási módszerrel, melyről megalapozottan hiszi, hogy működik. Negatív tapasztalatok estén, marad a bizakodás vagy szkepticizmus. Úgy vélem, bármilyen tapasztalatról is legyen szó, a távoktatási vagy eLearning  környezetben történő tanulás során mindezt újra kell értelmezni.
Csoportunk azt a feladatot kapta, hogy állítsunk össze kis csoportokban egy tanulásmódszertani segédletet. A csoportmunkában öten vettünk részt : Bodó Péter, Csuvár Fruzsina, Fülöp Viktória, Szakács Enikő, Szayka Xenia.

A tanulói szerep és tanulási stratégiák távoktatási környezetben témakörhöz kapcsolódóan a hat altéma közül választhattunk, melyek a következőek:
  1. a tanulásmódszertani segédlet célja, szükségessége, felépítése
  2. hogyan kezdjek hozzá a tanuláshoz feltételek a kurzus sikeres teljesítéséhez
  3. a tanulás ütemezése
  4. technikai segédlet
  5. kommunikációs lehetőségek
  6. tanulási módszerek, technikák, szokások

Ezek közül csoportunk az első témát választotta: a tanulásmódszertani segédlet célja, szükségessége, felépítése.
Tanulásmódszertani segédlet célja, szükségessége, felépítése:


A tanulásmódszertani segédlet célja, hogy a hagyományos környezetben egyébként jól teljesítő tanulót segítse hozzá  a hatékony és eredményes tanuláshoz távoktatási környezetben is. Ma már egyre nagyobb számban jelennek kiváló minőségű tanulást támogató és fejlesztő módszerek nem csak hagyományos környezetben, de online formában is. Különböző távoktatási tréningek lehetővé teszik a korábban már megszokottá vált unalmas és sablonos tanulási szokásokat. A tanulásmódszertan segédlet további célja, hogy a tanulók ismerjék meg tanulási szokásaikat, képességeiket és azt követően a szükségleteiknek megfelelően alakítsák ki új tanulási szokásaikat, amelyekkel képességeik is fejlődhetnek. A segédlet által sajátítsák el, gyakorolják és fejlesszék tovább tanulási technikájukat.
A tanulási folyamat egy egész életet végigkísérő folyamat, melynek körülményei és környezete gyakran változik az életünk során. A tanulás nem formális keretek között kezdődik onnantól, hogy tudatosan kezdjük szemlélni a világot, majd nagymértékben a formális keretek közé szorul az óvodában és az iskolában. Mikor eljutunk odáig, hogy távoktatási környezetben tanuljunk, addigra már jó néhány év különböző tanulási  örnyezetben szerzett tapasztalattal rendelkezünk. Tipikusan - óvoda, elemi iskola, középiskola, főiskola, vagy egyetem, tanfolyamok, posztgraduális képzések -hagyományos környezetben tanultunk, nagyrészt jelenléten alapuló és frontális oktatási módszerekkel. Ha már eljutottunk a főiskoláig, egyetemig, feltételezhető, hogy rendelkezünk bevált tanulási szokásokkal, és ha távoktatásban folytatjuk tanulmányainkat, azt is látnunk kell, hogy a jól bevált szokásaink nem, vagy nem elég hatékonyak. A hagyományos tanulási környezetben pontosan körülhatárolt a tananyag, a követelmény és az információk forrása. Tudom, illetve megkeresem, hogy melyik szakirodalomhoz melyik könyvtárban jutok hozzá, és ha már a szakirodalom birtokában vagyok, vizualizálható, azaz  vizuálisan pontosan felmérhető a terjedelem, és a tartalomjegyzéket átolvasva, jószerivel a tartalom is.
A hagyományos tanulás során, a tanulásmódszertani tanácsok, azaz esetleg kialakult szokások, azok a körülmények, melyekre oda kell figyelni a távoktatási környezetben történő tanulás során is jelentőséggel bírnak, csak a hangsúlyok helyeződnek át.


A tanulás legfontosabb külső körülményei:
  • rend
  • csend
  • fény
  • munkahely
  • testhelyzet.
A tanuláshoz szükséges belső feltételek:
  • A fizikai állapot karbantartása
  • A lelki harmónia megteremtése
  • Stresszkezelés,
  • Időbeosztás - távoktatási környezetben, például egy konnektivista kurzusnál is kifejezetten fontos a rengeteg információ szűrése, csoportosítása annak érdekében, hogy ezek kezelése ne legyen a stressz forrása.
A tanuláshoz szükséges kognitív képességek
  • olvasás
  • figyelem
  • emlékezet, memória
  • beszéd
  • gondolkodási képességek
  • (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy az eszközök, a környezet mit sem érnek, ha a tanuló nem képes figyelni, nem érdeklődő, nem alakít ki belső kapcsolatokat. Igen fontos tényező a tanulás esetében tehát az érdeklődés, figyelem, asszociativitás, vagyis képzettársítás, analízis és szintézis, vagyis elemző és összetev őképesség, kategorizálás képessége, strukturálás képessége, adaptivitás, és nem utolsó sorban, nem árt, ha némi kreativitással is rendelkezik a tanuló.)
A hangsúlyok áthelyeződése kívánja meg, azaz indokolja a tanulásmódszertani segédlet elkészítését, illetve annak szükségességét. A felnőttek különbözőek és eltérő tudáskészlettel, tapasztalattal rendelkeznek. Abban is eltérnek, ahogyan tanulnak, ezért célszerű a tanulásmódszertani segédletet alkalmazni. Mindenki számára hasznos lehet, ha ismeri az egyes tanulási stílusokat, mivel ezek nagymértékben hozzájárulnak a tanulás hatékony és sikeres felfedezésében.
Gondolunk itt arra, hogy távoktatási környezetben történő tanulás során - ha a távoktatási tananyag eLearning környezetben sajátítható él - alapvetően számítógép segítségével tanulunk.
A számítógéphasználat során kialakult szokásaink közé tartozik, hogy zenét hallgatunk, megnézzük az emailjainkat, váltunk pár mondatot ismerőseinkkel skype-on, msn-en, vagy a facebook-on. Ez mind zavaró körülmény, csökkenti a hatékonyságot és növeli a látszólag tanulásra fordított időt, azáltal, hogy a kognitív képességek közül a figyelmet sokszor nagymértékben elvonja. Szükséges erre felhívni a tanuló figyelmét, egyébként azzal szembesül, hogy nagyon hosszú időt töltött a tananyag mellett ülve, de nem volt eredményes. Szükséges arra is felhívni a figyelmet, hogy a nem lineáris szövegek olvasásakor próbálja vizualizálni a bejárt utat, készítsen egy gondolati térképet, egyébként elveszik a tartalomban, hiszen a nyomtatott tananyag, szakirodalom esetében tudom, hogy valamely gondolat, lényeges információ az x. oldalon található, vagy n-z közötti intervallumban, míg a hypertext szövegek esetén nem oldalt, hanem hivatkozást és elérési utat kell megjegyeznünk. Emlékezetünk is másként működik, hiszen az információ  lérésének a helyét próbáljuk megjegyezni, vagy a hozzáférést segítő kulcsszavakat, esetleg vizuálisan, képekhez, fotókhoz kötjük a keresendő információt.
A tanulásmódszertani segédlet segítheti a hatékony tanulást, a módszerek, a tanulói szükségletek (motiváció, igény) és meglévő tudás, valamint a rendelkezésre álló eszközök és alkalmazások ismeretében.
A hatékony tanulást elősegíti a belső (személyes) motiváció, melynek kialakulása azon múlik, hogy képesek vagyunk-e befolyásolni önmagunkat. Ha valaki találékony vagy ötletgazdag, segítheti őt a tanulásban, elsajátítani az új információkat, és ezeket beépíteni a már meglévő ismeretek  közé. Fontos momentum lehet a pozitív énkép és az egészségesen pozitív önértékelés, ugyanis, ha valaki a kudarcát a gyenge képességeivel vagy a rossz tulajdonságaival magyarázza, az kimondottan gátolja az illetőt a jobb teljesítmény elérésében (azonban a túlzott önbizalommal sem érünk el nagyobb hatékonyságot). Ellenben, ha a tanuló törekszik a pozitív önértékelésre, jobb teljesítményt érhet el szintén, és ha a feladat nehézségével magyarázza a kudarcot, még ösztönzőleg is hathat jövőbeni teljesítményére. A hatékony tanulást segíti elő a rugalmasság is, amikor a tanuló képes alkalmazkodni az adott vagy kialakult tanulási helyzetekhez, vagyis a megszokott megoldás helyett több új lehetséges megoldás keresésének az igénye.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a felnőtt tanulók számára pozitív irányú változásokat eredményez a távoktatási környezetben való részvétel. A tanuláshoz való viszonyuk tudatosabbá, hatékonyabbá válik, egyéni képességeik további fejlesztéséhez támpontokat kapnak. Mit nevezünk tanítási módszernek? Az oktató és a tanuló célirányos, tervszerű tevékenységei, elvárásai, melyek a tudás elsajátítása által képességeket fejlesztenek, közösséget építenek ezáltal műveltséget alakítanak ki és magatartásformát változtatnak meg. Minden tanítási-tanulási módszer arra szolgál, hogy egy bizonyos célt a lehető leghatékonyabban, legteljesebben és hosszútávon valósuljon meg. A  tanulásmódszertani útmutatók előírják, illetve tartalmazzák a használandó eljárásokat, azok rendjét és eszközrendszerét. Az útmutató a „kész” módszereket mutatja meg, valamint azt is, hogy melyik módszer vezet a leghatékonyabb és legteljesebb eredményre. Bár a tanításimódszerek meglehetősen személytelenek, ezért a gyakorlat azt mutatja, hogy tanítani is, tanulni is legjobban a magunk módján tudunk.

Miyenek legyenek a hatékony tanítási eszközök? Egyszerűbb a módszereket az eszközökhöz alkalmazni, mint fordítva. Az eszköz a tanítási tanulási folyamat nehezebben előállítható tényezői. Mind tudjuk a tanulás célja bizonyos ismeretek, kézségek és képességek elsajátítása, valamint fejlesztése. A tanítás célja, hogy a tanuló csoport és egyes tanulók megfelelően eredményesen tanuljanak, fejlődjenek.
A tanulásmódszertani útmutató felépítése szintén nagy jelentőséggel bír. A távoktatásban, illetve távoktatásban, de eLearning környezetben tanuló egyénnek kulcskompetenciaként kell, hogy megjelenjen az önirányítási, önszervezési készsége, képessége, a tananyag, az információ menedzselési képessége, az önellenőrzés és önértékelésre vonatkozó képessége, valamint saját motiváltságát is fenn kell tartani. Saját tanulásunk  egszervezése, irányítása tehát jelentős szerepet kap ebben a tanulási környezetben. A tanulásmódszertani segédletnek mindenképpen segítenie kell a tanulót abban, hogy a tanulás az említett tényezők révén hatékony legyen.
Tanulásmódszertani útmutató felépítésénél a következő szempontokat kell figyelembe venni:
  • Honnan indul és hová érkezik a tanuló a tanulási folyamat során. A tanuló ismerje, legyen tsztában eddigi, saját tanulási szokásaival.

  • Szükséges bemutatni, megismertetni a tanulási környezetet, melynek kialakításánál már eleve célszerű figyelembe venni a részt vevő tanuló által ismert és használt IKT eszközöket, alkalmazásokat
    1. a környezet bemutatása
    2. az ellenőrzési pontok helyének meghatározása
    3. mire kell odafigyelni
    4. hogyan, milyen rendszerességgel, és kivel/kikkel lehet kommunikálni
  • Szükséges felhívni a tanuló figyelmét az optimális tanulási körülmények megteremtésére
    1. csend
    2. munkahely
    3. figyelem
    4. emlékezet
    5. olvasás és szövegértés
    6. stresszkezelés
    7. külső és belső harmónia, lelki felkészülés a tanulásra

Föl kell hívni a tanuló figyelmét továbbá arra is, hogy a hagyományos
környezetben bevált tanulási szokásai elképzelhető, hogy az eLearning
környezetben nem, vagy nem elég hatékonyak.
Összeállítottunk egy rövid bemutatót az áttekinthetőség érdekében:


  1.  

Távoktatás vagy konnektivizmus?

 

Távoktatás vagy konnektivizmus

 
A távoktatás és eLearning kurzus keretében, azt a feladatot kaptuk, hogy oktatási menedzserként bemutassuk a távoktatási kurzus és a konnektivista kurzus közötti különbségeket, és ez alapján dönt a cég arról, hogy melyik képzési formát válassza.
Valamelyiket biztosan választani fogja. A két képzési formában az összehasonlítást az oktatási folyamatban jellemző motiválás, aktivizálás és megerősítés hármas egysége, illetve a folyamatra jellemző tevékenységelemek, feladatrendszerek alapján,, ezek bemutatásával kell elvégezni.

A csoportmunkában Bodó Péter, Csuvár Fruzsina, Fülöp Viktória, Szakács Enikő, Szayka Xénia dolgoztunk együtt.

A két képzési forma bemutatása során alapul vettük a szakirodalmat,  tanáraink előadásait és saját tapasztalatainkat. Mindkét képzési formában vannak saját tapasztalataink, és mindkét képzési formát bátran, jó szívvel, lelkesedéssel ajánljuk céges képzéshez is. Igyekeztünk tárgyilagosan vonni párhuzamot a távoktatás és a konnektivista képzés között.
A két képzési forma összehasonlítását a prezentációval mutatjuk be. A prezentációt még kiegészíteném néhány gondolattal, mely a céges képzéssel kapcsolatos, és segíthet a szerencsés választásban.
Fölmerül kérdésként, hogy:
- mennyi időt,
- mennyi pénzt szánnak a képzésre,
- hány résztvevőnek szervezik,
- munkaidőben szeretnék megvalósítani a képzést, vagy munkaidőn kívül,
- milyen szakterületre vonatkozik,
- milyen képzettségük, végzettségük van a képzés résztvevőinek,
- a résztvevők csoportmunkában, vagy egyénileg dolgoznak
- a képzésben heterogén vagy homogén csoport vesz részt
- külső irányítókat, tutorokat, facilitátorokat kívánnak bevonni, vagy a cég szakemberei vállalnák ezeket a feladatokat
Ezeknek a kérdéseknek a körüljárását követően lehet eldönteni, hogy távoktatási vagy konnektivista képzés lenne optimális.
Napjainkban, általában a képzések, beleértve a céges képzések területén még nem ismert és nem szokásos a konnektivista képzési forma, de ha egy szervezetnek fontos a csoportban rejlő erő, a szervezeti tudás, a brainstorming akkor érdemes elgondolkodnia egy konnektivista kurzus megszervezésén. Hihetetlen motiváló ereje van, felszabadítja a kreativitást és erős tudásbázissal rendelkező csapatot épít.

vasárnap, május 06, 2012



Nyílt oktatási formák a felnȍttképzésben. Felnȍttképzési  jó gyakorlatok online és virtuális környezetben I.

Adaptív oktatás - M. Nádasi Mária szerint, az a gyakorlat, amely szubjektív központú, és az olyan oktatói munka megjelenését igényli, amelyben az egyes tanulók optimális fejlesztése az egyéni sajátosságokra tekintettel levő differenciálást és az egyéni sajátosságokra tekintettel levő egységességet egyaránt jelenti.

A közoktatásban a tanuló középpontba való helyezését a reformpedagógiai elvek alapján indították el. Ennek a pedagógiai elvnek a lényege, hogy a fiatal tanuló kerül a középpontba és fontos az egyéni sajátosságok tiszteletben tartása. Ezt az egyes irányzatok különböző módon kísérelték meg elérni, egy dolog mégis közös volt bennük: önmaga alakításában a tanulónak nagy szerepet szántak. Neves képviselője Maria Montessori az egyéni kibontakozásban, /differenciálás/ a szabad tanuláshoz való eszközöknek szánt döntő szerepet.
Hogyan lehet motiválni a tanulókat, és hatékonyan befolyásolni a tanulói aktivitást? Aktivitással a fiatal és idȍsebb tanuló pszichikus részvételre motiválható. Ezek a pedagógiai, andragógiai eljárások pszichikus változásokat eredményeznek a tanulónál, ahol növekszik az aktivitációs szint. Továbbá növekszik a figyelem ébersége, a gondolkodás élessége, a memória integráló-képessége, megnő a tanulói kezdeményezés és az önállóság is.
Egyéni részvétel és kognitív erőfeszítés nélkül nincs eredményes tanulás. Ezért nagyon fontos aktivizálni a tanulókat az észlelés, emlékezet, gondolkodás, cselekvés intenzitásának fokozására a jobb megértés és megtanultak megtartása érdekében. A tanítási órán növekszik a tanulók intenzív, egyéni részvétele a tanulásban, nem csak „jelen vannak” az órán. 

Néhány példa a tanulói aktivitást befolyásoló tényezőkre:
- az oktatás módszere
- a tanulócsoport  létszáma
- a taneszközök mennyisége és minősége
- a tanár motiváló és aktivizáló szerepe
 
Pedagógusi és hallgatói szerepváltozás:

Multitasking - /halmozott médiafogyasztás/ Jelentése két vagy több tevékenység adott idȍ alatt történȍ párhuzamos végzése. Az egyén oldaláról nézve ez a kifejezés azt jelenti, hogy megkísérel adott idő alatt, két vagy több tevékenységet elvégezni. A multitasking az egyes tevékenységek összecsúszását, illetve a figyelem megosztását eredményezi. Ez a jelenség elsősorban a fiatalokra jellemző.
Példa a multitaskingra - Sok ember csak azért kapcsolja be hazaérve a televíziót vagy rádiót, hogy szóljon valami, nem pedig azért, mert meg akar nézni vagy hallgatni egy műsort. A türelmetlenség is vezethet multitaskinghoz. /Sokan amíg várják, hogy letöltődjön valamilyen tartalom az internetről, megnézik az elektronikus póstát/.

Formatív értékelés lényege, hogy a tanulás folyamatában segítő, fejlesztő információkat adjon a tanulónak, tanárnak a tanulás következő lépéseiről és ez által motiválja a tanárt és a tanulókat az oktatási folyamatokban. Alapvetően a folyamat közbeni irányítást, segítést tűzi ki célul a tanulási sikerek megerősítését, a tanulási hibák és nehézségek feltárását. A formatív értékelés folyamán az oktató motiválja, buzdítja és fejleszti a tanulót, ahol már megtörténik a teljesítés utáni minősítés, kategorizálás, osztályozás. A motiváció fenntartásához célszerű jobb minősítésű jegyet adni. A formatív értékelés folyamatos visszacsatolást nyújt, amit a digitális nemzedék kifejezetten igényel. A teszt-típusú online feladatsor az egyik leggyorsabb visszacsatolás, visszajelzést adó lehetőség.

Kooperatív tanulási módszerek sajátosságai, hogy csoportmunkán alapulnak, melyek konszenzuson alapuló alapulnak. Lényege, hogy együttműködésre késztesse a tanulókat. Ma már a globális nevelés egyik sarkpontjaként ismeretes. Ennek a tanulási módszernek a lényege az együttes munkálkodás a közös cél érdekében. Összehangolt tevékenység, amely során kölcsönös a hatás pszichikai, szociális és intellektuális készségek fejlődésében egyaránt”. (Horváth, 1994)
Néhány példa a kooperatív tanulásra: 

Beszélgetȍ kör - A hallgatók a teremben körben ülnek, sorban elmondják, amit a témáról gondolnak.
Csoport-interjú - A csoport minden tagja kérdéseket tesz fel a csoport minden tagjának.
Ellenőrzés párban - A diákok párban dolgoznak. A pár egyik tagja válaszol a feladatra, másikuk figyeli a munkáját, segít és ellenőriz. Ha nem tudnak a válaszban megegyezni, segítséget kérnek a csoport másik párjától. A következő feladatnál szerepcsere.

Forrás: Interaktív tábla az oktatásban
 http://bit.ly/IzgoMP 

Nyitott oktatásA felnőttképzésnek olyan formája, amely épít az önálló tanulásra (nem a tanításra).  A képzésben jelentős szerepet kap a tanulócsomag (letölthető, sokszorosítható). A folyamat rugalmas a helyszín, időpont és ütemezés tekintetében tanuló-centrikus. A képzés része a tutori közreműködés, (személyesség, orientáció) a kommunikáció korszerű eszközökre épül.
A konnektivizmus létrejöttének okai olyan jelenséghez, köthetö, amivel a paradigma nem tud mit kezdeni.  A szociális konstruktivizmus és a konnektivizmus különbsége hogy ma már, van eszköz a kapcsolatteremtésre, ezáltal létrejöhettek a skálafüggetlen hálózatok tapasztalaton alapuló kutatása is.
A konnektivizmus módszertana - közösségi tér és tartalom, fogalomtérkép, tartalomaggregálás, reflexió, tartalom, inspiráció.
Konnektivizmus a gyakorlatban - Eszközei és módszerei a jegyzetek, kvízek, zárt feladatok, cikkek, publikációk, prezentációk, hagyományos tábla, interaktív tábla, fogalomtérkép, e-book, e-tankönyvek, multimédia, e-tananyag - kutatás, böngészés - képletek, definíciók - labormunkák, workshop-ok /műhelymunkák/ - nyílt feladatok, stb.

A hálózatalapú tanulás hét parancsolata:
 
1. Minden tudás leírható hálózatként
2. A tanulás hálózatszervező tevékenység
3. Az új tudás elsajátításához a meglévő tudásháló releváns részeit kell előfeszítenünk.
4. A leghatékonyabb előfeszítés a kíváncsiság.
5. Az oktatás célja minden esetben a kíváncsiság felébresztése/fenntartása kell, hogy legyen. 
6. Minden olyan pedagógiai igyekezet, mely figyelmen kívül hagyja az előbbi állítást, a tartós tudás megszerzése ellen hat.
7. A jó tanár tudja a módját annak, hogy miként ébressze fel a tanuló kíváncsiságát. http://bit.ly/rPYZh

A konnektivizmus kritikája:

1. Pløn Verhagen szerint nem tanuláselmélet, csak pedagógiai nézőpont. Nem foglalkozik azzal, hogy mit és miért tanulnak.
2. Bill Kerr nem hozott újat a meglévő elméletekhez képest, annak ellenére, hogy a technikának hatása van a tanulás körülményeire. 

Mi a virtuális kirándulás? A szemléltetés és az osztálykirándulás idő- és költségkímélő változata, ahol a tanár/tutor a diákokat egy közvetítő médium (film, multimédiás segédeszközök, weboldal stb.) segítségével „viszi el” egy másik városban, országban lévő múzeumba.

IKT-eszközök, melyek hozzásegĩtik a felnȍtt tanulót a kooperatív nyitott szemléletű oktatásban.
Jelen:
számìtógép, laptop, scenner, nyomtató,  

dokumentumszerkesztés, szövegszerkeztés, táblázatkezelés, tervezés, adatgyűjtés, prezentáció, pályázatìrás, stb.
digitalizált eszközök
fényképek, felvételkészìtés oktatással kapcsolatos feladatokat, projekt dokumentálása
ìrásvetìtȍ, projektor
helyesìrási gyakorlatok, feladatlapok, csoportmunka, szemléltetés, prezentáció
VHS es DVD lejátszó
oktatófilmek, szabadidȍ eltöltése, kötelezȍ olvasmányok, közös programok, események megtekintése
CD, mp3 lejátszó
műsorok, rendezvények, zenehallgatás, hangeffektusok, daltanìtás, irodalmi művek, néptánc oktatás
Jövȍ:
interatkìv tábla, second life /SLUrl/
virtuális oktatás, virtuális kampusz
elektronikus tankönyvek
hangoskönyvek, e-book, e-learning
prezentáció, moodle, ning
oktatói, hallgatói anyagok közvetìtése
gondolattérkép, facebook
közösségépìtés, tanulási foly. megtervezése
ustream, livestream, ning, iwiw, stb.
oktatói filmek, slide-ok, élȍ műsorok közvetìtése, közösségépìtés

Hogyan befolyásolják az IKT eszközök a kommunikációt?

Egyre több infokommunikációs eszközt fejlesztenek ki, amit ugyanarra a célra lehet használni, ezáltal egyre több lehetőség terem a kommunikációra. A táblázatban olyan IKT-eszközöket, forrásokat és szolgáltatásokat említettem, mint például a NING, a Moodle, iwiw, facebook, melyek nagyon jó társalgási lehetőségeket hordoznak a diákok és oktatók számára egyaránt.

Felhasznált irodalom:






szerda, május 02, 2012




A hálozatelmélet oktatási alkalmazása: Konnektivizmus II.



A konnektivizmusról alkotott vélemények, álláspontok hangsúlyozzák a hálozatalapú oktatás széles lehetőségeit. Mivel csak egy hét áll rendelkezésūnkre a téma meghallgatásához, értelmezéséhez, publikálásához és önreflexiók megfogalmazásához, ezért sajnos nincs lehetőségūnk az oktatásmodszertan mélyrehatóbb megertésére. Felūletes tudásépítéssel nagyon nehéz szakmai álláspontokat megfogalmazni, de ha a tanuló permanens távon foglalkozik a témával egyre hitelesebb tudásmegosztásra képes. Mi az elsődleges szempont a konnektivista oktatásmódszertan megvalósíthatóságára? Mindenképpen a webkettes eszközök és közösségi portálok megléte, mert nélkūlūk nem valósitható meg a konnektivista kurzus. Facebook-ot, Second Life-ot is egy ilyen tanulói platformnak képzelem el. 

Többen úgy gondolják, hogy csak a facebook-on lehet konnektivista kurzust hatékonyan megvalósítani, ami szerintem téves megállapítás. Amennyiben tévedek tanáraim majd kijavítanak... - Gondoljunk csak bele a Second Life-ban kb. 180 tanulóval levezényelni egy konnektivista módszertannal támogatott svéd nyelvtanfolyamot. Tavaly beleolvastam egy olyan cikkbe, ahol orvostanhallgatók rendszeresen részt vesznek a SL három dimenziós virtuális világában. Meskó Bertalan orvos szerint, rendszeresen tart esetbemutatásokat és konferenciákat a Second Life világában.

A konnektivista tanulásban a tanárok mentorrá, facilitátorrá válnak, míg a tanuló kutatóvá, hisz nap mind nap fel kell kutatnia új ismereteket annak érdekében, hogy szakmai színvonalhoz közelítve alá tudja támasztani gondolatait. Gondoltam arra is, hogy vajon mit nyútott volna számomra ez a kurzus, ha nem a csoporttársakkal, hanem csak a téma szakembereivel kommenteltem volna, de aztán beláttam nagyon gyorsan, hogy ez a felvetés már nem jellemzi a konnektivizmus eszméjét, mert nem lineáris, hanem hierarchikus szervezodést jelentene.

Felvetődtek olyan gondolatok is, mint pl. az LLL-koncepciót zsákutca fenyegeti. Vajon miért gondolják így egyes emberek? Talán azért, mert úgy gondolják minek tanuljanak, amikor nincsenek munkahelyek, de én mégis úgy látom, hogy egyre több felnőtt belátja, hogy tanulással jobb életminőséget tud biztosítani saját és családja számára. Tudomásom szerint évről-évre növekszéik a diplomások száma, szinte már félő, hogy eltömegesedik a felsőoktatás, miközben a szakmunkásokból hiány van. Ez dióhéjban a formális megközelítés, a nem formális keretek között tanulók is egyre motiváltak a kūlönb. OKJ-s és egyéb képzések iránt, míg az informális kereteken belūl szerzett ismeretek is élethosszig tartanak. Ha mindhárom tanulási formánál szerepel a tanulási folyamat, akkor miért esik szó az LLL-koncepció zsákutcájáról?

Az egyik kedves csoporttársam a csoporttdokumentummal kapcsolatban felvetette, hogy a konnektivista kurzusban alkalmazott webkettes eszköz pontosan milyen célt szolgál. Véleményem szerint mivel az egy közös dokumentum, tartalma és minősége az adott dokumentum szerkesztőire vonatkozik. A tudásmegosztás filozófiája mentén haladva úgy gondolom, hogy megosztjuk benne a témával kapcsolatos gondolatainkat, kérdéseket tehetūnk fel, kiegészíthetjūk idézetekkel, törölhetūnk is akár, stb. Egy másik kedves csoporttársam írt a belső kényszer fogalmáról, melyet nem szívesen enged a tudatábanban elhatalmaskodni. Azon tanakodtam, hogy a belső kényszer, ami ugye nem azonos a belső motivációval mennyire árt, vagy használ a mindennapjainkban? A belső kényszert én kūlső motivációs hatásnak vélek, ami inkább ártalmas számomra. Minden belső kényszert próbálok optimistán és pozitív hozzáállással túlélni.

A pedagògiai konnektivizmussal kapcsolatban csak annyit, hogy ismereteim szerint azért nem valósitható meg ez az oktatási módszer a közoktatásban, mert a konnektivista oktatásmodszertan haladó szinttel rendelkező internetfelhasználókat, vagyis tanulókat kiván alkalmazni. Az olyan felhasználó, aki éppen hogy tud twitterezni még nem biztos, hogy hatékonyan megállja a helyét a konnektivista csoportban. A digitális eszöközök haladó szintű alkalmazását követeli meg a hálózatalapú tanulás. Miért is terhelnék a pedagógusok a kisdiákokat ezekkel a webkettes eszk.-kel a másik, hogy a konnekt. tanulói közösségben a facilitátornak van kiemelkedő szerepe, a közoktatásban pedig nélkūlözhetetlen az aktiv tanári szerep megléte.

Szerintem a konnektivizmus, mint oktatásmodszertan sokak számára még nem egy letisztult fogalom, de nem is csoda, hiszen Lilla blogjában olvastam, hogy csupán 2005-től fejlesztette ki Siemens és Downs ezt a hálózatalapúS tudásépítést. Szerintem kevesen vannak, akik száz százalékra értik az egész konnektivizmust. Több szakembertől hallottam már, hogy a közoktatásban, főleg alsó tagozaton sokkal nehezebb kihívás oktatni /nevelni, tanítani/, mint a felsőoktatásban felnőttekkel kommunikálni. Tegnap hallottam, bár csak részinformációkat tudok, hogy egy új pedagógiai képzés indul idén autista gyermekek oktatására, fejlesztésére. Micsoda elhivatottság, ha valaki ezt a pályát választja.

Vajon belső vagy kūlső motivációra teljesítjūk-e a konnektivista kurzust? Hát, szerintem ez éeléggé szubjektív kérdés.:) Gondolom, mindkettő szerepet játszik ebben a rohanó és zsúfolt időszakban. Ha a csoportból csak fél tucat ember érzi belső késztetésének a kurzus tartalmát akkor már megérte. Egyes csoporttársak számára a csokoládéevésben mutatkozik meg a belső kényszerūk és voltak olyan felvetések is, miszerint a belső kényszer belső motivációt jelent, ami komoly fogalomi zavarra enged következtetni.

A konnektivista módszertannal támogatott oktatásba a Second Life, mint 3 dimenziós webkettes eszköz is beletartozik, a FB, mint 2 dimenziós webkettes eszköz is beletartozik az én olvasatom szerint. A konnektivista modszerben a SL és a FB csupán kommunikácios kornyezetek, illetve tanítási-tanulási platformok.

Felhasznált irodalom:

http://bit.ly/zkCZsQ
http://bit.ly/Iqadzl
http://bit.ly/IviWh2/